Nézz szét, hisz érdekes dolgokra bukkanhatsz!! ;) :D:D
Ennek az oldalnak nincs túl sok értelme, elemezgetünk dolgokat, bemutatunk dolgokat, szívesen várom az ajánlatokat, kommenteket stb. Szerintem érdekes oldal ez azért :D:D
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
rock egy könnyűzenei műfaj, mely a II. világháborút követő politikai feszültségek korában tört utat magának, egész kulturális forradalmat indítva.
1954. április 12-én Bill Haley Rock Around The Clock című számával egyszerre küldte múzeumba a klasszikus zenét és a korra jellemző énekes előadókat, mint például Frank Sinatra. A rockzene társadalmi hatásai közül a legkomolyabb, hogy megnövelte a szakadékot a háború után felnövekvő tinédzserek és szüleik között. Lehetőséget adott a fiatal generációnak a bennük lévő lázadó életérzés kifejezésére, hiszen ez a zene csak nekik szólt, az ő életérzésüket hirdette. A zenei megújulást követte az öltözködési stílus és a teljes viselkedéskultúra megváltozása. A rock futótűzként terjedt az Egyesült Államokban, majd Nagy-Britannia után egész Európában, végül az 1960-as évekre meghódította az egész világot.
Történelme [szerkesztés]
Zenei gyökerek [szerkesztés]
A rockzene alapvetően az Amerikai Egyesült Államokban született, ahol a behurcolt fekete rabszolgák zenéje a blues keveredett az európai telepesek főleg country stílusú zenéjével. Mindez ráadásul egy technikailag és társadalmilag rohamosan változó környezetben történt. A rock mindig a lázadást és a nem beletörődést szimbolizálta és szimbolizálja ma is.
Blues gyökerek (az afrikai eredet) [szerkesztés]
A blues egyértelműen az Egyesült Államok déli ültetvényein dolgozó rabszolgák zenéje volt, melynek változása magában hordozza a fekete rabszolgából a korlátozott állampolgárság eléréséig vezető társadalmi változásokat. A blues gyökerei a földeken kurjongatott ún. hollerekre vezethetők vissza, melyek nem sokban különböztek a nyugat-afrikai rabszolgák munkadalaitól. Később a rabszolgaság eltörlését követően ezek szövege megmaradt, de ritmusuk – mivel már nem kellett a munka tempójához alkalmazkodnia – lelassult. Ezekből a dalokból a huszadik század 10-es éveire kialakult a mai értelemben vett klasszikus blues zene. A feketék egy része a szórakoztatóiparban helyezkedett el, és a blues hamar népszerűvé vált.
A blues és a rock kapcsolata [szerkesztés]
A blues és a rock 'n' roll közötti kapcsolatot a második világháború után megjelenő rythm & blues jelentette. (Nem összekeverendő a mai értelemben vett hip-hop – pop hatásokat tartalmazó R&B-vel!) Ebben a stílusban megmaradt a blues zenére jellemző szövegvilág, de ritmusa felgyorsult, dinamikája erőteljesebb lett.
A rock és blues közötti legelső kapcsolatot egy chicagoi muzsikus, Muddy Waters jelentette. Sok chichagoi muzsikussal egyetemben ő is a déli deltavidékről származott. Az ő zenéje gyakorolta a legnagyobb hatást a brit blues-rock revival képviselőire. Egyik dalának címe lett a későbbi Rolling Stones együttes névadója.
Country gyökerek (a telepesek zenéje) [szerkesztés]
A country a blueshoz hasonlóan munkadal gyökerekkel rendelkezik. A különbség mindössze annyi, hogy a fekete rabszolgák helyett az amerikai ültetvényeken dolgozó telepesek életéből merítette témáit és dallamvilágát.
A country és a rock kapcsolata [szerkesztés]
A country egyik későbbi stílusa, az ún. rockabilly már a rock and roll egyik korai stílusának számít. Főleg a délvidéki munkások zenéje volt, ahol a blueshagyományok is erősen éltek, így a két műfaj keveredéséből egy erősen ritmusos, gitárral, nagybőgővel, dobbal előadott tánczene alakult ki.
Társadalmi háttér [szerkesztés]
A II. világháborút követő években az Amerikai Egyesült Államok soha nem látott gazdasági fejlődésnek indult. Olyan folyamatok kezdődtek, mint a kertvárosiasodás, az „autó kultusza”, új drága divatirányzatok indultak hódító útjukra a tinédzserek körében, mind-mind a hirtelen jött jólétnek köszönhetően. Ugyanakkor az országban továbbra is megoldatlanok voltak az olyan problémák, mint a rasszizmus, és a hidegháború súlya is rányomta bélyegét a közhangulatra. A fiatalabb generációk a külső feszültségek növekedésével egyre inkább eltávolodtak szüleiktől, amit a média és a filmipar is kihasznált saját gazdasági céljai szerint.
Az első igazi rock-himnusznak tartott Rock Around The Clock c. Bill Haley számra így emlékezett vissza az akkor még tinédzser Frank Zappa:
| „ | Zsenge ifjúkoromban elképesztően gyanakodva fogadtam minden olyan rockzenét, amit fehérek játszottak. (…) De arra is emlékszem, mikor aztán megnéztem a Blackboard Jungle-t[1]. Bill Haley és a Comets már a főcim alatt elkezdte harsogni hogy „One Two Three O'Clock, Four O'Clock Rock...”. llyen hangos rockot a gyerekek akkor még soha azelőtt nem hallottak („Menj a szobádba ha ezt a szart akarod hallgatni… és halkítsd is le!”). Emlékszem, rám is félelmetesen hatott. (…) A moziban, a Blackboard Jungle alatt senki sem szólhatott rá ezekre a srácokra hogy kapcsolják ki. Már nem érdekelt hogy Bill Haley fehér volt-e vagy sem… a Nemzeti Tini-himnuszt játszotta, olyan HANGOSAN, hogy muszáj volt fel-le ugrálnom. A Blackboard Jungle, a sztoritól teljesen függetlenül (amiben egyébként a felnőttek győztek a végén) a tiniknek egy különös „jóváhagyást” jelentett: „Csináltak rólunk egy filmet, ezek szerint tehát létezünk…"[2] | ” |
Akkoriban rengeteg fiatal érzett Zappához hasonlóan. Az eseménytelen kertvárosi élet, az unalmas iskolák, és a szürke, egyforma családok rányomták bélyegüket a fiatal generációkra. Az egyetlen változást hosszú idő után a zene jelentette: Korábban csak a country, pop, musical volt jelen, aztán egyszercsak berobbant az ok nélküli lázadás, a rock 'n' roll személyében. Botrány, lázadás, felfordulás lettek az új életérzések.
A zeneipar születése [szerkesztés]
A rock 'n' roll megjelenése egybeesett az addig egyeduralkodó 78-as fordulatszámú lemezeket felváltó, 45-ös fordulatszámú bakelitek piaci bevezetésével, és 1954 júliusától már a legtöbb kiadó az új hanghordozón jelentette meg a legfrissebb slágereket. Ettől az évtől kezdve a zeneipar bevétele 5 év alatt megháromszorozódott, azaz évi 213 millió dollárról 603 millióra nőtt az Egyesült Államokban. A pénz szagát megérezve egyre több vállalkozó fektette pénzét a zenei ágazatba, és sorra jelentek meg friss felfedezettjeikkel az újabb és újabb producerek is.
A szabadúszó fiatal – sokszor még tinédzser – dalszerzők fokozatosan megtörték az addig szinte egyeduralkodó slágergyártási mechanizmust: Korábban a különböző ügynökségek által foglalkoztatott szerzők megírták a nagy kiadó által igényelt dalokat, majd azt a kiadó által kiválasztott énekessel, muzsikusokkal lemezre vették. Másrészt megváltoztatták a nagy lemezcégek hozzáállását is: ettől kezdve ők, az addig figyelembe se vett tinédzserek diktálták a divatot, illetve a feltételeket. A vezető lemeztársaságok 1956 után gyakorlatilag bármilyen dalt hajlandók voltak rögzíteni bárkivel, ha a piac ezt úgy kívánta, függetlenül az illető külső megjelenésétől, – vagy ami korábban elképzelhetetlen volt – bőrszínétől vagy nemi identitásától.
A rockzene, mint művészet feláldozása az üzlet oltárán az 1960-as évek eleji producerek – Brian Epstein, Andrew Oldham, Phil Spector és társaik – megjelenésével vált valósággá: ellentétben a konzervatív gondolkodású cégvezetőkkel, ők azonnal felismerték a lázadás profitképességét. Pénzüket eleinte lemezboltokba, hangszerüzletekbe fektették, klubokat, butikokat nyitottak, majd a zenészeket is elkezdték megkörnyékezni. A lemezipar ekkor kezdett évtizedekig tartó szárnyalásba, és az 1990-es évek végén már közel 4 milliárd lemezt értékesítettek világszerte, mintegy 45 milliárd dollár értékben.
Kronológia [szerkesztés]
'50-es évek [szerkesztés]
Az 1950-es években leginkább a jól táncolható rock 'n' roll volt népszerű, de természetesen a műfaj gyökereinek számító country és blues is előtérben maradt. Az első rock 'n' roll előadók közül később sok világsztár lett, melyek nevét ma már a műfaj megteremtőiként, de legalábbis meghatározó alakjaiként emlegetjük. Ilyen volt például az amerikai Bill Haley, aki Elvis Presley-vel együtt vált halhatatlanná. De ekkor élte előadói virágkorát Chuck Berry is, akit évekkel később a rock legendás alakjai neveztek meg, mint mesterüket. Ugyancsak az '50-es években alkotta legnagyobb sikereit Buddy Holly, akit a The Beatles ihletőjeként tartanak nyilván. Zenéjére jellemző, hogy sokkal egységesebb, tisztább volt, mint a szupersztár Elvisé, ugyanakkor modernebbnek hatott a country és western előadók stílusánál, így egyfajta középutat talált a két uralkodó zenei irányzat között.Ugyancsak meg kell említeni Jerry Lee Lewis (Killer) nevét amelyet utánozhatatlanul egyedi zongorajátékával érdemelt ki.Egyediségéhez őrült színpadi produkciója is hozzájárult, melyben gyakran a zongorára ugrott, felgyújtotta azt vagy éppen táncolva játszott.
| „ | Semmisítsd meg lemezeidet, amennyiben azok pogány kultúrát, pogány életmódot képviselnek! Előre nézd meg, hogy milyen lemezt játszanak le a házi, vagy iskolai összejövetelen! Hívd fel a disc jockey-t, vagy írjál neki, hogy szennyes lemezt forgat le! Kapcsold ki a rádiót, vagy keress egy másik állomást, ha célzatos dalszövegeket hallasz! | ” |
|
– „Contacts”, az Amerikai Katolikus Ifjúság lapja |
||
Az '50-es évek közepétől a felnőtt társadalom üldözni kezdte a lázadó rock 'n' rollt. A nagyvárosokban együtteseket és lemezeket tiltottak be, koncerteket és kiadóvállalatokat lehetetlenítettek el. A hullám a médiára is kihatott: Sorra tűnt el a rock a rádióállomások műsoráról és a fiataloknak szóló nyomtatott sajtóból is. A rock-kultúrát mindennel összefüggésbe hozták, ami a társadalom romlottságára utalhat: alkohol-, cigaretta- és drogfogyasztással, motoros bandák fosztogatásaival, az utcai bandákkal. A szülők eltiltották gyermekeiket a zenétől, ami persze csak olaj volt a tűzre. A fiatalok szó szerint fellázadtak, a szüleik ellen és a társadalom ellen, amiben éltek. Egy 1956-os birminghami koncerten tettlegességig fajultak a dolgok, mikor egy civil csoport rátámadt Nat King Cole-ra csak mert ellenezték a fekete zenét.
Az európai országokban más volt a helyzet: A helyi zenészek átvették ugyan az amerikai zenei mintákat, de előadásmódjuk sokkal precízebb, kimódoltabb, ezáltal unalmasabb volt, és a rock éppen azt a vadságot veszítette el, ami sikeressé tette az újvilágban. Az itt-ott megjelenő valódi rockot játszó bandákra pedig az USA-hoz hasonló üldöztetés várt. A nyugati országokban a kritikusok és média egyaránt lenézték az új stílust, míg a kelet-európai országokban a Szovjet ideológia nevében még csírájában elfojtották annak terjedését. Mint egy korabeli ideológus írta: „Az utóbbi évek burzsoá könnyűzenéje nem más, mint az amerikai imperializmus világuralmi törekvéseinek az egyik megnyilvánulása.” Az évtized vége felé Elvis Presley megjelenésével aztán már nem lehetett tovább fékezni a rock 'n' roll népszerűsödését – legalábbis a nyugat-európai nemzetállamokban.
'60-as évek [szerkesztés]
'70-es évek [szerkesztés]
'80-as évek [szerkesztés]
'90-es évek [szerkesztés]
Magyarországi elterjedése [szerkesztés]
…
A diktatúra viszonyai között nem volt lehetőség a nyugati lázadó stílus átvételére, viszont a hazai rockegyüttesek – bár szolidabb formában – de szintén rendszerellenes kritikát hangoztattak. Már a 60-as években kezdett feltűnni az amerikai stílust követő énekesek de őket még kordában tudta tartani a cenzúra. Akkoriban tűnt fel például Kovács Kati akit emiatt egy tehetségkutató műsorból is kiraktak. Hamarosan a Hobo Blues Band és a P. Mobil nemkívánatossá vált Aczél György és társai szemében. A korai magyar undergroundban az 1980-as évek elején megjelenő Beatrice együttes ment a legmesszebbre: a disco stílusból érkezett együttes hamarosan átvette a punk néhány külsőségét és botrányos viselkedésükkel és szövegeikkel ők vívták ki legjobban az államhatalom ellenszenvét. A Hobo Blues Band, a P. Mobil és a Beatrice alkotta a „fekete bárányoknak” nevezett csoportot, amely úgyszólván tiltólistára került a Kádár-korszakban.
A kilencvenes években a nyugati kultúra befolyásaként számtalan új válfaja jelent meg a rockzenének hazánkban is, ugyanakkor megnőtt az elektronikus zene iránti igény is, részben egyszerűsége, részben olcsósága miatt. Azonban az átmeneti lehanyatlást ismét a feltörekvés kezdte el jellemezni, és a hatalmas méretű rajongótáborok mutatják azt, hogy az minőségi rockzenére igény van.
A rock zenei stílusai [szerkesztés]
A rockzene folyamatos fejlődése során több különböző stílusirányzat megjelenését vonta maga után, melyek bár magukon viselik a rockos gyökereket, mégis sajátos műfaji elemekkel rendelkeznek.
Hard rock [szerkesztés]
A stílus sajátos ismertetőjegyei a torzított gitárhangok, és a korábbinál hangosabb ritmusszekció (basszusgitár, dob, ritmusgitár). Kialakulásának kulcsmozzanata volt az 1960-as évek első felében az amerikai rock 'n' roll találkozása a korabeli brit blueszal. A legelső ilyen zenét játszó együttesek: The Rolling Stones, Yardbirds, The Kinks, The Who és Cream. Jellemző volt zenéjükre a blues-os témaválasztás, a hangos gitár és ritmuskíséret.
Később, a 60-as évek végén olyan együttesek mint a Led Zeppelin és a Black Sabbath megkísérelték a korai brit rock stílust összehozni a még inkább gitárorientáltabb hangszereléssel (Jimi Hendrix), ennek legjobb példája a Led Zeppelin II (1969) album. Innen eredeztethető a hard rock igazi kezdete. Harmadik stílusteremtő hard rock együttes a Deep Purple volt, kései albumaik már heavy metal elemeket is tartalmaztak.
Heavy metal [szerkesztés]
A heavy metal (vagy egyszerűen csak metal) 1968 és 1974 között jött létre. A heavy metalt életre hívó, blues-rock és pszichedelikus rock gyökerekkel rendelkező együttesek gitár- és dobközpontú, vastag, kemény hangzást alakítottak ki, melyet erős torzítás és gyors gitárszólók jellemeznek. A heavy metal a könnyűzenei műfajok egyik legextrémebb formája. (A kifejezés eredeti jelentése angolul "nehéz fém".)
Bár már a korai heavy metal együttesek, mint a Led Zeppelin, a Deep Purple és a Black Sabbath is hatalmas közönséget vonzottak, ugyanakkor folyamatosan támadták őket a műfajon kívülről, ami azóta is végigkíséri a metal zene történetét. Mikor a heavy metal együttesek első hulláma kezdett kifáradni, az 1970-es évek végén felbukkant a brit heavy metal új hulláma (New Wave Of British Heavy Metal, rövidítve NWOBHM), amely sokkal inkább eltávolodott az eredeti blues hatásoktól, és beolvasztotta a műfajba a punk rock fogósságát.
A heavy metal az 1980-as években vált igazán népszerűvé világszerte, amikor sok, ma már szélesebb körben elterjedt alműfaja először kifejlődött. A metal korábban ismert formáinál jóval agresszívebb és extrémebb variációk jobbára csak az underground közönség figyelmét keltették fel, de például a glam metal és kisebb mértékben a thrash metal is már komoly kereskedelmi sikereket arattak.
Progresszív rock [szerkesztés]
A progresszív rock az 1960-as években alakult ki, de fénykora leginkább az 1970-es évekre tehető. A kompozíciók többnyire hosszú lélegzetűek, nem ritka a 20 percet is meghaladó szerzemény (például Pink Floyd: Echoes, Yes: Close to the Edge). A szerzők témáikat gyakran tételekre osztják, hasonlóan a klasszikus zenekölteményekhez. Bár a progresszív rockot a tudatos témafeldolgozás, annak aprólékos, cizellált zenei kifejtése jellemzi, mégis, szinte minden lemezen találhatunk egy-egy olyan dalt, amely nem illik bele lemez összképébe. A progresszív rock művelőinek hangszer használata is e stílusra jellemző jegyeket mutat. Az elektronikus és akusztikus hangszerek (szintetizátor, orgona, zongora, fuvola) mellett, a zenekarok vokális stílusa is sajátos. A progresszív rock előadóit nem kötik meg olyan zenei konvenciók, mint a szokványos 4/4-es ritmus képletek, vagy az egy zeneszám – egy hangnem világa. Egy zenei gondolat megvalósításához éppúgy hozzá tartozik a változó ritmuskép, a dinamikusan változó tempó, mint a hangnemek közötti virtuóz átjárás alkalmazása és az extrém széles dinamikatartomány kihasználása. A progresszív rock legjobb képviselőire a virtuozítás, hangszerük (hangszereik) professzionális használata a jellemző. Az előadóik, zeneszerzőik között nem ritka a magas szintű zenei előképzettségű művész. E megszerzett képességeket – többek között – szimfonikus jellegű műveikben érhetjük tetten. Jó példa erre az Emerson, Lake & Palmer Works Vol 1. című gyűjteményén a Piano Concerto No. 1 szerzemény.
Pszichedelikus rock [szerkesztés]
Punk rock [szerkesztés]
A Punk rock egy rendszerellenes rock zenei mozgalom, amely 1974-1975 táján indult el (habár átmeneti formái már évekkel korábban is léteztek), olyan zenekarok által, mint a Ramones, a Sex Pistols, a The Clash és a Patti Smith. A fogalom használható azokra a zenei színterekre is, amelyek ugyan később jelentek meg, de hasonló alapvető jellemzőkkel rendelkeznek, mint az első generációs „punk”, azonban gyakran tévesen utalnak vele egyéb zenekarokra is, a „viselkedés”, ill. a „fiatalkori agresszió” fogalmán keresztül. A fogalmat gyakran használják a zenei mozgalomhoz kapcsolódó divatirányzattal, ideológiával és szubkultúrával, vagy akár a tiszteletlen („csináld magad”) hozzáállással kapcsolatban is.